NLP Mestertanfolyam

Az NLP Mestertanfolyam tematikája úgy került kialakításra, hogy a résztvevők a tanfolyam végére képesek legyenek egy modellezési projekt bemutatására. Ez egy kicsit ahhoz hasonlítható, mint amikor a mesterlegények külföldi mestereknél megtanulták a mesterség csínját-binjánt, és hazatérve elkészítették a mesterművüket, ami alapján aztán felvették őket a céhbe. A 160 óra a mesterség elsajátításáról szól.

  • Meggyőződések, hiedelmek: azzal kezdjük, hogy feltárjuk azokat a tudattalan gondolati mintákat, amelyek irányítják az életünket. Amelyek önbeteljesítő jóslatként működnek, akár hiszünk benne, akár nem. Nagy szerencsénk van ha felmenőink pozitív megerősítésekkel hasznos meggyőződéseket ültettek el bennünk. A gond azokkal a korlátozó hiedelmekkel van, amiről sejtésünk sincs. Ezek feltárását követően az NLP gazdag eszköztárával (Átvésés/Reimprinting, Lépegetős hiedelemátformálás/Walking beliefchange – Robert Dilts) meg tudjuk őket változtatni, olyanná alakíthatjuk, amelyek már jobban szolgálják jelenlegi életcéljainkat.
  • Metaprogramok: a viselkedésünket tudattalan szinten irányító nagyobb minták. Számítógépes hasonlattal élve a  metaprogramok az operációs rendszerek, amitől a különböző programok működnek.
  • Stratégiák: elménk titkos kamráit őrző/nyitó számkombinációk (gondolatsorok) arról, hogyan hozunk döntéseket, hogyan motiváljuk magunkat, és hogyan valósítunk meg bármilyen más célt a tanulástól kezdve az alkotásig,  a tánctól a divattervezésig. Ha már elavultak a régi stratégiák, újakat építhetünk be helyettük.
  • Modellezés az NLP legkomplexebb hasznosítása: Hogyan tudom eltanulni valaki mástól azt, amit szeretnék ugyanolyan jól csinálni mint ő? Egyik kulcseleme a kiválóság stratégiájának modellezése. Ha már tudom, hogyan csináljam, meg tudok másokat is tanítani. Ezért az NLP az emberi kiválóság modellezésének tudománya.
  • Mély, belső átalakulás
    Hogyan tudom megtalálni a legmélyebb belső harmóniát, nyugalmat, békét, teljességet, egységet, stb. a nem kedvelt tulajdonságok, viselkedések átalakításán keresztül? A módszer megalkotói Connairae és Tamara Andreas. Ez a hétvége nyitva álla azok számára, akik kizárólag ezt a módszert szeretnék elsajátítani.
  • Haladó szubmodalitás-gyakorlatok:
    Hogyan tudjuk felhasználni őket a természetes gyógyulás megteremtéséhez, a kényszeres viselkedés megszüntetéséhez, az elfogadáshoz, a megbocsátáshoz, a gyász feldolgozásához?
  • Haladó nyelvi minták
  • Metaforák

A fenti tematika nem jelent sorrendet. Az NLP Akadémia fenntartja magának a jogot a tematika megváltoztatására.

Kedves Jövendőbeli Mesterek!

Arra gondoltam, talán jó motiváció lesz számotokra, ha írok pár gondolatot az NLP Mestertanfolyamról.

Én a 2012 májusában végezett mestercsoport tagja vagyok, és abban szeretnék útmutatást adni, hogy mire számíthattok a Mester képzésen, ezzel segítve döntésetek, hogy folytatjátok azt az utazást, amit az NLP-s tanulmányaitok jelentenek.

Talán már az Alaptanfolyamon rájöttetek, hogy a kiválóságot meg lehet tanulni másoktól, és magatokból pedig felszínre lehet hozni, mert a kiválóság ott van bennetek, és jó megtapasztalni, hogy a legcsodásabb dolog a saját térképeden Te magad vagy!

Hadd éljek a metaforák csodás világával: ha az NLP-tanfolyamot egy Boeing repülőgéphez hasonlítjuk, akkor az NLP Alaptanfolyamon megtapasztaltátok, hogy milyen szuper felszállni erre a repülőre, és felrepülni vele. Az NLP Mestertanfolyamon megtanulhatjátok, milyen is ezt a gyönyörű gépet pilótaként vezetni, csavarjaira szedni és újra összerakni úgy, hogy abból egy még szuperebb repülőszerkezet legyen! Megtanulhatjátok, hogy ez lehetséges. Hiszen tele vagyunk olyan hiedelmekkel, hogy „az a több mint 160 tonna hihetetlen, hogy fennmaradjon a levegőben”. És akkor beülsz a pilótaszékbe, megtolod a kart, meghúzod a botkormányt, és a csoda megtörténik. Érzékeled, hogy mennyi erő és mennyi energia van ott ebben a repülőgépben. Rájössz majd, hogy mi az az erő, ami hajtja ezt a hatalmas szerkezetet. Megtanulod a metaprogramok által, hogyan változtathatod ezeket a tolóerőket. Adhatsz neki még „kakaót”, vagy ha túl sok, akkor visszavehetsz belőle.

Nagyon érdekes és izgalmas dolog, amikor elkezded lebontani a burkolatot, és megvizsgálod, hogy mi van alatta, mi mit tart, és mi van még alatta. És akkor egyszer csak rájössz, hogy amitől megy a gép, az a rész, az ott van a szerkezet legmélyén, és mindig is ott volt. És most, hogy ezt megtapasztalod, mélyen belülről átéled, minden olyan egyszerűvé válik, teljesen természetes lesz a működése.

Aztán elkezdesz tanulmányozni más repülőgépeket. Más típusokat. Mindegyiken van valami csodálatra méltó, amit szeretnél beépíteni a saját repülődbe, amitől az még jobb lesz. Megfigyeled a másik szerkezetet, hogyan is működik az, amit szeretnél lemásolni. Aprólékos figyelemmel feltárod az alkatrészeket, majd megalkotod a szerkezet modelljét. A modell alapján elkészül a saját eszközöd, és szépen beépül a nagy gépbe, tökéletesítve annak működését.

Az NLP Mestertanfolyamon megtanulhatsz majd pár módszert, hogyan tökéletesíthetsz, fényesíthetsz ki alkatrészeket, hogy még nagyobb teljesítményt tudjon a Te géped kihozni magából. Megismerhetsz majd pár olyan szerszámot is, amivel akár menetközben is meg tudsz javítani valamit, ami elromlott, vagy csak egyszerűen fokozhatod a géped teljesítményét.

Majd a csodálatos utazás végén még teszel egy kört a Nagual spirituális tengere felett, majd leszállsz, mint a földre szállt angyalok, kik küldetéssel érkeztek ide a Földre… és megérkezel a saját repülőteredre, ahonnan indultál: Önmagadhoz.

Szilágyi Csaba NLP pilóta :)

 

Ha ráklikkeltek megtekinthetitek Csaba modellezési projektjének záró aktusát. Bravuros stand up comedy!

http://youtu.be/mukc_aRrxWM

 

Adatvédelmi tájékoztató

 

Az NLP AkadémiaKft. tájékoztatja ezen az oldalon érdeklődőket és a regisztrálókat az általa kezelt személyes adatokról, a személyes adatok kezelésével kapcsolatos gyakorlatáról, a személyes adatok védelme érdekében tett szervezési és technikai intézkedéseiről, valamint az érintettek jogairól és azok gyakorlásának módjáról.

 

1.    Az adatkezelő személyének azonosítása

Név: NLP Akadémia Kft.
Székhely: 1094 Budapest, Tűzoltó utca 13. fszt. 1.
Adószám: 14897784-2-43
Cégjegyzékszám: 01-09-925063
E-mail: info@nlpakademia.hu
Telefon: +36-(30)-919-8280
Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-65098/2013

 

2.    A tájékoztató célja, hatálya

A tájékoztató célja, hogy bemutassa az NLP Akadémia Kft. által alkalmazott adatkezelést, a követett adatbiztonsági szempontokat. Hatálya az 1. pontban bemutatott adatkezelőre, honlapja látogatóira valamint tanfolyamain, tréningjein és rendezvényein résztvevő személyekre terjed ki.

 

3.    Egyes adatkezelések

 

3.1 Regisztráció hírlevél küldéséhez

3.1.1 Adatkezelés célja

A regisztráció célja, hogy a honlap látogatója – saját kezdeményezése alapján –tájékoztatásokat, ajánlatokat kaphasson az NLP Akadémia Kft. tanfolyamairól, tréningjeiről és rendezvényeiről.

3.1.2 Kezelt adatok köre, célja

A regisztráció során az oldal látogatóinak meg kell adniuk a következő adatot:
- E-mail cím
Az e-mail cím a tájékoztató megadásához szükséges és elégséges.

3.1.3 Jogalap

Az adatkezelés jogalapja az nlpakademia.hu oldalakon érdeklődő előzetes hozzájárulása.

3.1.4 Érintettek köre

Érintettek azok a személyek, akik – saját kezdeményezésük alapján – azonosíthatóvá kívánnak válni a 3.1.1 pontban rögzített célból.

3.1.5 Adatkezelés időtartama

Az adatkezelés a hírlevélről való leiratkozásig történik. A leiratkozás a hírlevélben található „Leiratkozás” gomb vagy link megnyomásával lehetséges. Emellett lehetőség van e-mailben is kérni a regisztráció törlését, melyet 3 munkanapon belül teljesítünk. A képzési rendszerünk 3.4 pont szerinti ügyfél adatbázisában történő adatkezeléshez az érintettektől külön erre szolgáló hozzájárulást kérünk.

 

3.2 Regisztráció rendezvényeinken való részvételre

3.2.1 Adatkezelés célja

Rendezvények (nyílt estek, konferenciák, szemináriumok) szervezése, lebonyolítása.

3.2.2 Kezelt adatok köre, célja

- név
- e-mail cím

A fenti adatok közül – a várható létszám ismeretén túl - a név a jelentkező azonosításához, az e-mail cím pedig a kapcsolattartáshoz szükséges és elégséges.

3.2.3 Jogalap

Az adatkezelés jogalapja az nlpakademia.hu oldalain keresztül a rendezvényekre jelentkezők előzetes hozzájárulása.

3.2.4 Érintettek köre

Érintettek azok a személyek, akik az nlpakademia.hu oldalain keresztül jelentkezővé válnak.

3.2.5 Adatkezelés időtartama

A rendezvények lebonyolítása után az adatokat – a cél megvalósulására tekintettel – töröljük. Ettől függetlenül a jelentkezők bármikor e-mailben kérhetik a regisztrációjuk törlését, melyet legfeljebb 3 munkanapon belül teljesítünk. A képzési rendszerünk 3.4 pont szerinti ügyfél adatbázisában történő adatkezeléshez az érintettektől külön erre szolgáló hozzájárulást kérünk.

 

3.3 NLP tanfolyamra vagy tréningekre jelentkezés

3.3.1 Az adatkezelés célja

Részvétel biztosítása az NLP Akadémia Kft. által meghirdetett tanfolyamokon, tréningeken.

3.3.2 A kezelt adatok köre, célja

- név
- e-mail cím
- telefonszám
- születési hely és év
- lakó- és tartózkodási hely irányítószáma
- állampolgárság
- iskolai végzettség
- foglalkozás

A fentiek közül a név az azonosításhoz, az e-mail cím és a telefonszám a kapcsolattartáshoz, a lakóhely irányítószáma, a születési hely és év, az állampolgárság, az iskolai végzettség és a foglalkozás a törvény által előírt statisztikai adatszolgáltatáshoz szükséges. Az adatszolgáltatási kötelezettség kizárólag a tanfolyami résztvevőkre vonatkozik.

3.3.3 Jogalap

Az adatkezelés alapja az NLP Akadémia Kft. tanfolyamaira, tréningjeire jelentkezők önkéntes hozzájárulása.

3.3.4 Érintettek köre

Érintettek azok a természetes személyek, akik az NLP Akadémia Kft. tanfolyamaira, tréningjeire jelentkeznek.

3.3.5 Adatkezelés időtartama

Az adatokat ebben a körben a tanfolyam, tréning lebonyolítása után 5 évig tároljuk. Ettől függetlenül a jelentkezők bármikor e-mailben kérhetik a regisztrációjuk törlését, melyet legfeljebb 3 munkanapon belül teljesítünk. A képzési rendszerük 3.4 pont szerinti ügyfél adatbázisában történő adatkezeléshez az érintettektől külön erre szolgáló hozzájárulást kérünk.

 

3.4 Ügyfél adatbázis (címlista)

3.4.1 Az adatkezelés célja

Az ügyfél adatbázisunk az NLP Akadémia Kft. tevékenysége iránt érdeklődők, a tanfolyamokon, tréningeken, rendezvényeken részt vevők adatainak nyilvántartása.

3.4.2 A kezelt adatok köre, célja

ADAT                                                                                         ADATKEZELÉSI CÉL

- név                                                                                                   azonosítás
- e-mail cím                                                                                      kapcsolattartás
- telefonszám                                                                                  kapcsolattartás
- elkezdett, befejezett tanfolyamok                                     előmenetel nyilvántartása

3.4.3 Jogalap

Az adatkezelés jogalapja az érintettek hozzájárulása, a statisztikai adatok tekintetében pedig jogszabályi előírás.

3.4.4 Érintettek köre

Érintettek azok a természetes személyek, akik akár a honlapon, akár a tanfolyamainkon előzetes tájékoztatás alapján kifejezetten hozzájárulnak adataiknak az ügyfél adatbázisban történő adatkezeléséhez.

3.4.5 Adatkezelés időtartama

Az adatokat 5 év után töröljük. Ettől függetlenül a jelentkezők bármikor e-mailben kérhetik adataik törlését az ügyfél nyilvántartásunkból, melyet legfeljebb 3 munkanapon belül teljesítünk.

 

4.    Érintettek jogai és joggyakorlás

Az érintett bármikor jogosult tájékoztatást kérni az NLP Akadémia Kft. által kezelt személyes adatairól, továbbá bármikor kérheti azok helyesbítését, módosítását, megváltoztatását, törlését.

Az NLP Akadémia Kft. az ügyfél kérésére további tájékoztatást ad az ügyfélre vonatkozó, általa kezelt adatokról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg adatait. Az NLP Akadémia Kft. a kérelem benyújtásától számított 30 napon belül írásban a megadott e-mail címre küldi el a kért tájékoztatást.

A regisztráció törlését az ügyfelek a „kapcsolat” menüponton keresztül, vagy az info@nlpakademia.hu e-mail címre küldött levélben kérhetik. A kérelmet a lehető legrövidebb idő alatt, de legfeljebb 15 napon belül teljesítjük.

Az érintett az adatainak kezelésével kapcsolatos sérelem esetén beadvánnyal fordulhat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c, postacím: 1530 Budapest, pf. 5., telefon + 36 1 391 1400, fax: + 36 1 391 1410, e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu ).

Az érintett az adatainak kezelésével kapcsolatos sérelem esetén bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. A pert az érintett – választása szerint - a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes bíróság előtt is megindíthatja.

 

5.    Adatfeldolgozás, adattovábbítás

Az adatokat elsődlegesen az NLP Akadémia Kft. belső munkatársai jogosultak megismerni, harmadik személyek részére nem adják át és nem teszik közzé.

Az informatikai rendszer üzemeltetése körében az NLP Akadémia Kft. adatfeldolgozót (pl. rendszerüzemeltető) vesz igénybe.

Az adatfeldolgozók:

                NÉV                                                      CÍM                                                      TEVÉKENYSÉG

NETSOFT&HR BT              1131 Bp. Reitter Ferenc utca 108. 2.em.3.            rendszergazdai tevékenység
Szilvási Gabriella E.V         2131 Göd, Palczer János utca 3.                              szerződéses partner

 

Az NLP Akadémia Kft. informatikai rendszere a weboldal használatával a látogatók felhasználói szokásáról és aktivitásáról adatokat gyűjthet. Ezen adatok nem kapcsolhatók össze a látogatók által a regisztrációkor megadott egyéb adatokkal, sem más honlapok vagy szolgáltatások igénybevételekor keletkező adatokkal. Ezen adatok kizárólag statisztikai célokat szolgálnak, nem tartalmaznak olyan személyes adatokat, amelyekből a látogató személye kideríthető lenne.

Minden olyan esetben, ha az NLP Akadémia Kft. az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni a szolgáltatott adatokat, erről ügyfeleit tájékoztatja, és egyben megkéri előzetes hozzájárulásukat. Kizárólag az ügyfél előzetes hozzájárulásának birtokában használhatjuk fel az ügyfél adatait eltérő célra. Az ügyfél számára biztosítjuk a kért felhasználás elleni tiltakozás lehetőségét.

6.    Adatbiztonságról

Az NLP Akadémia Kft., illetve tevékenységi körében az adatfeldolgozó minden esetben gondoskodnak az adatok biztonságáról. Megteszünk minden olyan technikai és szervezési intézkedést, melyek az adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. A törvényi előírásoknak megfelelően megfelelő intézkedéseket tettünk az adatok védelmére, így különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

 

7.    Egyebek, záró rendelkezések

A rendszer a weboldalon tett látogatások alkalmával néhány cookie-t küld a látogató számítógépére, amelyek révén annak böngészője egyedileg azonosíthatóvá válik.
Ezen cookie-k felhasználása a következő: A böngésző programok ezen cookie-k segítségével tárolják, az NLP Akadémia Kft. webhelyén tett látogatásait, a weboldalon történt tevékenységek állapotait az oldal működése illetve a felhasználói élmény fokozása érdekében.

 

Alkalmazott cookie-k (sütik): 

- felhasználó (oldal látogató) által rögzített adatokat tároló sütik

- felhasználóközpontú munkamenet-sütik

- multimédia-lejátszó munkamenet-sütik

- a felhasználói felület testre szabását segítő munkamenet-sütik

 

A felhasználók az internetes böngészők adatvédelmi beállításainál kapcsolhatják ki és be a cookie kezelést. A legtöbb böngésző menüsorában található „Segítség” funkció tájékoztatást nyújt a cookie-k tiltásával vagy kikapcsolásával kapcsolatosan.

A weboldalon található, más által üzemeltetett oldalakra navigáló linkekre kattintva a látogató a weboldalt elhagyja, átlép a hivatkozott oldalakra, és adatainak kezelése attól fogva azon oldal tulajdonosa által történik. (A folyamat a böngészőprogram címsorában kísérhető figyelemmel.)
A más oldalon megadott személyes adatok, vagy más oldalak üzemeltetői rendszerében képződő, vagy a mások által gyűjtött technikai adatok kezeléséért az NLP Akadémia Kft. felelősséget nem vállal.

Amennyiben a látogató szolgáltatás igénybevételéhez a regisztráció során harmadik fél adatait adta meg annak írásos hozzájárulása nélkül, és a weboldal használata során azzal bármilyen módon kárt okozott vagy visszaél, az NLP Akadémia Kft. jogosult a látogatóval szembeni kártérítés érvényesítésére. Az NLP Akadémia Kft. ilyen esetben minden tőle telhető tájékoztatást és segítséget megad az eljáró hatóságoknak a jogsértő személy személyazonosságának megállapítása céljából.

 

8. A tájékoztatóban használt fogalmak

Látogató az a személy, aki az NLP Akadémia Kft. honlapját bármely okból felkeresi.

Érdeklődő az a személy, aki az NLP Akadémia Kft. honlapján meghirdetett programokkal kapcsolatban információt kér, aki az oldalon lehetővé tett formában a kapcsolatot felvette.

Jelentkező  az a személy, aki az NLP Akadémia Kft. oldalán meghirdetett  bármely tréningre az ott megadott módon jelentkezett.

Tanfolyami résztvevő az a személy, aki az NLP Akadémia Kft. felnőttképzési szerződését aláírta.