…Pontosan nem emlékszem már, miket mondtam. Arra viszont igen, hogyan mondtam. Mert az élmény az itt van, visszatekerek az életfonalamon oda, mikor kiálltam a csoport elé, a kamera elé. Emlékszem, hogy izgultam előtte. De mikor kiálltam és beszélni kezdtem, úgy éreztem, otthon vagyok. Bátran mondhatom, ami csak jön ki a számon, mert figyelnek. Mondom, és látom hogy figyelnek. Magabiztos vagyok abban, amit mondok, mert tudom, hogy az úgy van jól, ahogy mondom. Nem tudom, honnan az erőm, érzem, hogy erős vagyok. Tanítok és magammal ragadok tekinteteket. Pedig csak annyit teszek, hogy belenézek a szemekbe. Mert Neked mondom. Meg Neked is. Meg Neked is. És tudom, hogy ez téged érdekel. Mert ez egy tanítás, és ezáltal Te több leszel. És én akarom, hogy Te most úgy menj el innen, hogy elviszel valamit. Nem tudom mit, de azt tudom, hogy elviszed. Lassan körbenézek, és néhány kitárt mozdulattal, szinte átölelem a csoportot. És ők meg visszaölelnek a csillogó szemekkel. Mit művelek én? Talán rájöttem, hogy tudok varázsolni? Elvarázsolni.
Te is rájöhetsz erre….
Szilágyi Csaba, e-mail: tsaba123@freemail.hu