Vizsgákra készültem. A legfőbb nehézségem a szóbeli tételekkel volt. Ugyanis abban a pillanatban, amikor a kezembe vettem és elkezdtem memorizálni, a gyomrom összerándult és ideges lettem. Egy pár nap után abba kellett hagynom a kísérletezést és azt mondtam magamban, lesz ami lesz, bízom abban, hogy sikerülni fog azzal a tudással amit addig megszereztem. Azért annyit megtettem, hogy NLP-vel felkészítettem magam. Olyan erőforrásokat gyűjtöttem, amelyekről tudtam, hogy hasznosak lesznek a vizsgán. Már rögtön utána jobban éreztem magam. Jól ment az írásbeli és a gyakorlati is. A szóbeli vizsgán olyan tételt húztam, amiben minden benne volt, amit tudtam. 5 perc felkészülés után 20 percig beszéltem folyamatosan a tételről. Feltettek még két kérdést. Mindkettőre tudtam a választ. Pár óra múlva megkaptuk a bizonyítványainkat, elméletből és gyakorlatból is jeles lettem. Hálásan gondoltam arra az NLP-gyakorlatra, sokban segített.
Bacsó Zsuzsanna