II. NLP Akadémia Mesterkonferencia

Kedves Mesterek!

Az első NLP Mesterkonferencia sikerén felbátorodva
2018. május 4. péntek délután 17:00-22:00 óra között,
hirdetjük meg a következőt rendezvényünket!

A konferencia témáját a mesterek modellezési prezentációja inspirálta. Mint azt Ti is tudjátok, már évek óta nyitott programunk az a hétvége, amikor a végzős mesterek – ahogy régen a világot látott mesterlegények – bemutatják remekművüket, melynek elkészítéséhez szükségük volt minden enelpés tudásukra: a MODELLEZÉST.

Nem véletlen ez az időpont, hiszen a Mesterkonferenciát követő szombat-vasárnap 2018. május 5-6-án lesz a mostani mestercsoport modellezési hétvégéje.  Remélem, többen közületek érdeklődéssel csatlakoztok, akár nézőként, akár kérdezőként. A prezentációk témájáról és időpontjáról ide kattintva olvashatsz, hogy el tudd dönteni, melyikre jönnétek szívesen.

Ezen a főként szakmai konferencián is lesznek felkért előadók és természetesen bárki megoszthatja modellezési élményét. A program az folyamatosan szervezés alatt van, és amint kialakult az előadások sorrendje, akkor ezt az oldalt frissíteni fogjuk a tematikával.

Eddig felkért előadók: Murányi Péter, Kriston Andrea, Murányi Diána, Malacsin Viktória és Raffai Krisztina.

A részvételi hozzájárulás NLP Akadémián Alap vagy Mestertanfolyamát végzetteknek: 5.000 Forint + áfa,
illetve más, külsős vendégeknek: 8.000 Forint + áfa, melyet a helyszínen kérünk fizetni.

A rendezvény nyilvános, a jelentkezéshez kérjük, az alábbi adatlapot töltsd ki.

Regisztráció a Mesterkonferenciára