Mit adott nekem az NLP?

Számomra már az NLP-vel való találkozás is sikerélmény volt. Néha úgy szoktam mondani, hogy én találtam meg az NLP-t, hanem ő engem.

Már az első találkánk (3 napos Énkép tréning) alatt tudatosult bennem, hogy ez az én utam. A nyári intenzíven folytattuk az ismerkedést, és a magamra találás lélegzetelállítóan érdekes útját.

Mindig is ilyen módszert és utat kerestem, ami rólam szól, amivel nem új lapot kell kezdeni, amiben nem más mondja meg kívülről a tutit, és nem kell kidobni, értéktelennek tartanom a múltat, hanem azzal dolgozhatom. Mindezt megkaptam itt.

Hogy mivel tudom bizonyítani? A “bocsánat, hogy élek”- életelvem merőben más lett: tudom, hogy helyem van a világban, fontos feladataim vannak, és egyáltalán nem mindegy az sem, hogy nézek ki. A nyári intenzív befejezése óta 28 kilóval lettem könnyebb, és ez magával hozta öltözködésem, viselkedésem változását is: nyugodtabb, öntudatosabb vagyok és egyre kevésbé függök mások véleményétől.

“A térkép nem a terület” előfeltevés nagy segítségemre van mások megismerésében, és bátorít arra, hogy magam is új utakat keressek és új “kalandokat”, lehetőségeket járjak végig.

A “Kudarc nincs, csak visszajelzés” pedig abban erősít meg, hogy nem kell mindig mindennek sikerülni, hanem pusztán jelzi, hogy valamit más úton-módon lehet megoldanom.

Összefoglalva elmondhatom, hogy nagyon mélyponton volt az életem, amikor találkoztam az NLP-vel, és ennek segítségével sikerült irányt változtatnom , új lendületet, életkedvet, célt kapnom, találnom életem további folytatásához. Emellett igazi, őszinte emberi kapcsolatokra leltem.

Leányvári Éva Zsófia

 

Amennyiben szeretnéd Te is megteremteni a saját sikertörténeted, jelentkezz valamelyik NLP bevezető képzésünkre, vagy válassz a tréning kínálatunkból >>>