Miért is ne tehetnénk meg azt, hogy sokkal jobb élményeket válogatunk, és ennek nyomán sokkal jobb énképet alakítunk ki magunkról?

Tudjuk, hogy élményeinkből mi magunk válogatjuk ki azokat, melyek énképünket felépítik, akkor miért is ne tehetnénk meg azt, hogy sokkal jobb élményeket válogatunk, és ennek nyomán sokkal jobb énképet alakítunk ki magunkról.

Gondoltatok-e már arra, hogy az életünk során átélt élményeink mind-mind bennünk vannak egy hatalmas gomolygó tudattalan élményhalmazban? És ebből a színes kavalkádból mi magunk válogatjuk ki – persze nem tudatosan – azokat az élményeket, melyek az énképünket meghatározzák. Az énkép pedig igen komoly dolog. A tudattalanul magunk rajzolta énképünk önmegvalósító próféciaként vissza is hat ránk.  Miért gondoljuk magunkról, hogy lusták vagyunk, vagy rendetlenek vagy kreatívak vagy empatikusak? Biztos, hogy voltak emlékezetes élményeink, melyek nyomán ezt szűrtük le. De nyilván legalább ugyanannyi emlékünk van az ellenkezőjéről is. Melyiket szeretnénk megőrizni? Erről hétköznapi körülmények között nem szoktunk gondolkodni. Ám, ha minderről tudunk, tudjuk, hogy élményeinkből mi magunk válogatjuk ki azokat, melyek énképünket felépítik, akkor miért is ne tehetnénk meg azt, hogy sokkal jobb élményeket válogatunk, és ennek nyomán sokkal jobb énképet alakítunk ki magunkról. A jobb énkép pedig, mint az a bizonyos önbeteljesítő jóslat, igen sikeres utakra visz bennünket.

A közelmúltban vettem részt az Énkép tanfolyamon. Ott tudtam meg mindezt. Ott fogtam bele abba a hallatlanul érdekes és lelkesítő munkába, hogy tudatosan szemügyre vegyem ezt az évek során kialakult „adatbázisomat”, és az énképemben eddig ott virító gátló élményeket sokkal hasznosabbakra cseréljem. És ennek a változásnak a nyomán módosult jó néhány meggyőződésem is önmagamról. Például arról, hogy mennyire vagyok kreatív, türelmes, rendszerető, pontos. Ezután már másként gondoltam magamra ezekben a kérdésekben, és teljesen természetes módon kezdtem el másként érezni, másként viselkedni.

Egész más ritmusú lett azóta az életem. Más a hangulatom, más a munkatempóm. Ezért mások már az eredményeim is. Merészebben tervezek, bátrabban vágok bele, hatékonyabban végzem a munkám. Másként szólok az emberekhez, ezért ők is másként szólnak hozzám. Sokkal jobb lett az életem minősége.

Bányai Gyöngyi

 

Amennyiben szeretnéd megteremteni a saját Énkép sikertörténeted, jelentkezz a következő Énkép tréningünkre >>>